A "lisztérzékenységről" érthetően

(forrás: antalvali.com)

 

Rögtön az elején fontosnak tartanám leszögezni, hogy a lisztallergia nem keverendő a gluténintoleranciával! Sajnos sokszor még az orvosok is egy kalap alá veszik a kettőt, pedig még a gluténintolerancia és a rejtett gluténintolerancia közt is mérföldnyi különbségek vannak.

A "lisztérzékenység" klasszikus tünetei, a hasmenés, a puffadás, a fogyás, az emésztőrendszer diszkomfort érzete nem mindenkinél erőteljesek, így a legtöbb lisztérzékeny nem is tudja, hogy ő valójában az. A csendes cöliákia, vagy más néven rejtett gluténérzékenység azonban pontosan olyan veszélyes, mint a látványos és egyértelműen ráutaló tüneteket produkáló forma.

A "lisztérzékenységet" különböző nevekkel illetik, pontosabban három teljes mértékben különböző betegséget neveznek "lisztérzékenységnek" - ezek közül leggyakoribb a cöliákia (vagy coeliakia) és a gluténintolerancia. Létezik egy gabonaallergia nevű betegség is, de az nem azonos a lisztérzékenységgel, mert ez esetben nem a glutén bontásával van a baj, hanem a gabona valamelyik alkotóelemét reagálja túl a szervezet. Erről az előző részben olvashatsz bővebben.

A népesség egy része "öröklötten hajlamos" a "lisztérzékenységre", másoknál viszont valamilyen oknál fogva csak idővel alakul ki az érzékenység. A modern tudomány a génekben keresi a megoldást és az okokat. A hajlamot okozó gének még nem teljesen ismertek, de az biztos, hogy szinte minden lisztérzékenynél megtalálható a HLA-DQ2 és/vagy a HLA-DQ8 jelzésű sejtfelszíni antigén. A sejtfelszíni antigének olyan azonosító molekulák, amelyek segítségével az immunrendszer meg tudja különböztetni a saját szervezet alkotórészeit az idegenektől. HLA- kezdetű betűkombinációkkal jelölik a fő típusokat, de ezeken belül rendkívül sokfélék lehetnek. Ez a két típus kulcsszerepet játszik a lisztérzékenység kialakulásában.

A "lisztérzékenységre" hajlamos egyének csak egy részénél alakulnak ki a tünetek, de még nem teljesen tisztázott, hogy kinél, mikor és miért.

 

A lisztérzékeny betegeknél a gabonaszemekben (búza, árpa, rozs) található gabonafehérje, a sikér (glutén) indít el egy úgynevezett autoimmun folyamatot, azzal, hogy a lebomlása során keletkező egyik molekula kapcsolódni képes a fent említett sejtfelszíni antigénekhez. Az immunrendszer a két összekapcsolódott molekulát idegennek és veszélyesnek tekinti és támadást indít ellene. De vajon miért látja veszélyesnek? Téves a riasztás, vagy valódi a veszély? És ha téves a riasztás, akkor miért ad le az immunrendszer téves riasztást az ölősejteknek? Mi készteti rá?

A lisztérzékenység egy autoimmun betegség?

Az olyan betegségeket, amikor a szervezet egy saját alkotórésze ellen fordul, autoimmun betegségeknek nevezzük. Attól függően, hogy pontosan mely alkotórészek válnak az immunrendszer célpontjává, sokféle autoimmun betegség létezik. (Sclerosis multiplex, I-es típusú cukorbetegség, reumás izületi gyulladás stb.)

Vannak olyan autoimmun betegségek is, amelyek nem csak egy szervet vagy szervrendszert érintenek, hanem a szervezet több részében okoznak tüneteket. Újabban ide sorolják a lisztérzékenységet is.

A legtöbb esetben a mai modern orvoslás elméletei szerint és módszereivel az autoimmun folyamat nem állítható meg, tehát a betegség nem gyógyítható. Csak a tünetek enyhítésére, a folyamat lassítására alkalmaznak gyógyszereket. Bizonyos esetekben az autoimmun folyamat hormontermelő sejteket pusztít el, ilyenkor az orvosi protokoll a hormonok mesterséges pótlásával próbálja fenntartani a szervezet egyensúlyát, ami szintén csak tüneti eredményeket hoz.

Vajon az immunrendszer és a bélflóra tökéletes helyreállításával, és a hormonrendszer működésének a normalizálásával nem lehetne megoldani végérvényesen ezt a problémát? Hisz a hormonrendszerünk nem más, mint a minden szervezeti működést irányító agyunk (pontosabban a hipofízis) kommunikációs hálózata. A bélflóránk pedig nem más, mint az a szerzett immunrendszerünk, ami a veleszületett immunrendszerünk, azaz a buta, de 99.999%-os hatékonysággal dolgozó gyilkológépünk szellemi irányítója. És azt már a sci-fi filmekből is tudhatjuk, hogy a buta gyilkológépek kellő irányítás és információ nélkül, bizony hajlamosak fellázadni, és a JÓ ellen fordulni a ROSSZ helyett... Hisz ők nem gondolkodnak, csak végrehajtják a parancsot!

Hol zajlik a lisztérzékennyé válás autóimmun folyamata?

A lisztérzékeny emberekben az autoimmun folyamat fő helyszíne a vékonybél kezdeti szakasza. Normális esetben a vékonybél belső felszínén található bélbolyhok kb. 300m²-es felületet biztosítanak a tápanyagok hatékony felszívódásához. Az orvosi nézet az, hogy az autoimmun folyamat eredményeképpen a bélbolyhok mérete csökken, majd teljesen ellaposodik. Ez akár súlyos felszívódási zavarhoz (malabszorpcióhoz) vezethet, amely további súlyos betegségeket generál.

A kérdés csak az, hogy valóban az autoimmun folyamat indítja el a bélbolyhok pusztulását, vagy a nem megfelelő táplálkozás eredményeként pusztulásnak indult bélbolyhok indítják el az autoimmun folyamatot, amelynek következménye, hogy még több bélbolyhot kiírt a saját szervezetünk? Mivel a bélflóra kutatás, és ezen belül a bélbaktériumok természetének alapos megismerése még igencsak gyerekcipőben jár, nem tudhatjuk, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Mindenesetre a tapasztalataim azt mutatják, hogy a bélflóra és az immunrendszer rendbetétele, a hormonháztartás normalizálása sokkal szebb eredményeket hozott e téren, mint a gyógyszeres kezelések.

Érdekes, hogy egészséges embereknél normális esetben a bélbolyhok felületén zajlik a tejcukor bontása is. Ha a bélbolyhok károsodnak, ez a folyamat is zavart szenved, és a tejcukrot a vastagbélben élő baktériumok kénytelenek lebontani - akiknek nem ez a dolga - jelentős gázképződést, puffadást, hasi görcsöket és hasmenést okozva. Ezért van az, hogy a legtöbb esetben a gluténérzékenység mellé megjelenik a tejcukor érzékenység is! Milyen érdekes! Talán a tejcukor érzékenységet okozó gén is ugyanazt az autoimmun reakciót váltja ki, hogy pusztulnak a bélbolyhok, vagy éppen fordítva? A rossz táplálkozás miatt pusztuló bélbolyhok okozzák az érzékenységet?

A hivatalos szakirodalom szerint a lisztérzékenységnek létezik egy bőrön megjelenő formája is, amelyet dermatitis herpetiformis Duhring betegségnek hívnak, és erős viszketéssel, bőrkiütéssekkel jár főleg a könyök, a térd külső felszínén, fartájékon, a nyak hátsó felszínén. Milyen érdekes! Az ekcémás tünetek is pont ezen a tájékon jelentkeznek, amelyek kialakulásának a hátterében szintén a bélbolyhok pusztulása következtében megromlott felszívódás áll! És mint tudjuk, az ekcéma mint bőrtünet, előrevetíti az allergiára és az autoimmun betegségekre való hajlamot. Ha egy ekcémás tünet jelentkezésekor azonnal méregtelenítünk, elhagyjuk az étkezési cukrot, a tejet és a fehérlisztet (tehát nem minden gluténtartalmú gabonát), akkor nem csak az ekcéma szűnik meg teljesen, hanem elejét vesszük az ételintoleranciáknak is. De az is érdekes - kiváltó gén ide vagy oda, hogy olyan esetben, amikor a kialakult ételintolerancia másodlagos ekcémás jellegű bőrtünetét kezeltük hasonlóan, akkor az ételintolerancia is számtalan esetben elmúlt, vagy legalábbis csökkentek a tünetei.

Miből következtethetünk arra, hogy lisztérzékenyek vagyunk?

A coeliakia részleges vagy teljes tápanyag-felszívódási zavarral jár, amely a bélfalon átmenő felszívódási folyamatok zavarának a következménye. Egy, néhány vagy valamennyi tápanyag bélből történő felszívódása csökkent mértékű, az emiatt kialakuló széles skálájú hiányállapotok minden következményével. Ez adja a betegségben észlelhető rendkívül sokszínű klinikai képet, és a sokszor eleinte félrediagnosztizált tüneteket.

De miért rossz a felszívódás? Miért rossz akkor is, ha úgy tűnik, hogy tápanyagdúsan és egészségesen táplálkozunk? Ez több okra vezethető vissza:

• nem megfelelő bélflóra - szinbiotikumokkal kell rendbehozni
• letapadt bélbolyhok - rostszegény étkezés miatt
• szivárgó bélszindróma

 

A klasszikus tünettriász tagjai viszont a hasmenés, a fogyás és a gyengeség. Ezek a tünetek kifejlett betegség esetén 80%-ban vannak jelen. A klinikai kép többnyire jellegtelenül, fokozatosan, máskor akut bélfertőzés formájában fejlődik ki. Néha enyhék, vissza-visszatérő jellegűek a tünetek, emiatt a betegséget depressziónak vagy neurózisnak tartják. Volt már eset a prakszisomban, amikor kamaszlány esetében anorexiának diagnosztizálták a tüneteket, és erőszakkal tömték a lányba a szénhidrát és fehérjedús ételeket, aminek következtében majdnem végzetes lett a betegség kimenetele.

A klinikai tünetek gyermekkorban a szoptatás befejezésével, a gabonafélékkel történő táplálás megkezdése után, 4 és 18 hónapos kor körül jelentkezhetnek először. Hajlamosabbak a csecsemőkori lisztérzékenységre azok a gyermekek, akik császárral születtek, akiket tápszerrel etettek, vagy nem szoptak kellő ideig. Ezért fontos, hogy ha mégis rákényszerülünk a tápszer adására, akkor mindenféle adalék, cukor, tej/tejpor és gluténmentes tápszert válasszunk.

A későbbiekben étvágytalanság, gyakori, nagy mennyiségű, híg, világos és igen bűzös széklet, szokatlan apátia és ingerlékenység lehetnek az első tünetek. A has puffadt lesz, a bőr alatti zsírszövet és izomállomány csökken. Folyadék-, elektrolit- és fehérjevesztés, kiszáradás, alacsony vércukorszint, majd sokkszerű állapot jön létre. Ezt coeliakiás krízisnek nevezzük, amely többnyire halálhoz vezet. Ez a súlyos állapot ritka azóta, hogy felismertük a gluténmegvonás gyors és eredményes terápiás hatását. Mindezeken kívül természetesen a felszívódási zavar általános tünetei is jellemzőek, hasonlóan a felnőttekben észleltekkel.

A felnőtt betegek általában teltségérzésről, puffadásról panaszkodnak. A vezető tünet a hasmenés, amely gyakori, a széklet habos, kásás, szürkés-világos, néha vizes, s ami a legfontosabb, nagy mennyiségű és jelentős zsírtartalma van (kenődik a vécécsésze falára, és alig lehet lehúzni). Ritka esetekben székrekedés is előfordulhat.

Az indokolatlan fogyás igen jellemző tünet, néha igen nagy a súlyveszteség, az izmok sorvadásával és a végtagok elvékonyodásával is lehet számolni. A gyengeség kóros étvágytalansággal és krónikus depresszióra jellemző tünetekkel társul. A betegek ingerlékenyek, nehezen kezelhetők, rapszódikus reakciókat produkálnak. Az általános állapotot rontja a hányás, a haspuffadás, a nyagyfokú szelesség, bélzuborgás, a hasi fájdalom.

Különböző bőrelváltozások, nyelvgyulladás (glossitis), szájgyulladás (stomatitis) is észlelhetők. A fehérjehiány miatt a végtagokon ödéma, ritkán hasüregi folyadék-felszaporodás (ascites) is kialakul.

Nagyfokú vérszegénység lehet, rendszerint a vasfelszívódás zavara következtében vashiányos típusú, de kialakulásában szerepet játszhat a folsav és bizonyos körülmények között a B12-vitamin hiánya is.

A zsírban oldódó vitaminok rossz felszívódása miatt csökken a véralvadásban szerepet játszó prothrombin nevű fehérje termelése, amely K-vitaminban gazdag diéta, vagy K-vitamin tartalmú étrendkiegészítők adására gyorsan rendeződik. A D-vitamin hiánya következtében a csontok mészszegénnyé és törékennyé válnak (osteomalacia). Gyakori a spontán csonttörés. A kalcium és magnézium felszívódásának zavara görcsös állapothoz, tetaniához vezet. Gyakran fejlődhet ki káliumhiány, amelynek egyenes következménye lesz az életveszélyes szívritmuszavar.

Az emésztőenzimek működése is károsodik, ami még tovább rontja a szervezet tápanyagellátását, és enzimhiányos állapotokhoz vezet. Az enzimhiány egyik bőrtünete lehet a vitiligó is.

A kialakuló hiányállapotok a komplex felszívódási zavar folyamatának az eredménye, de a hiánytünetek nem egy időben és nem egyforma erősséggel fejlődnek ki. Ezért van az, hogy sokszor nem látják a lehetséges összefüggést a külön-külön jelentkező tünetek között. Rosszabb esetben a változatos tünetek mindegyikét külön-külön kezelik kémiai gyógyszerekkel tünetileg, ami az alapprobléma rosszabodásához, a máj gyógyszerekkel való túlterheléséhez, esetenként pedig akár rákhoz is vezethet.

Csendben is pusztít...

A klasszikus tünetek (hasmenés, puffadás, fogyás, állandó fáradékonyság, levertség érzet) sajnos nem mindenkinél erőteljesek, így a legtöbb lisztérzékeny nem is tudja, hogy beteg. (Magyarországon minden 1000 emberből kb. 10 gluténintoleranciás, de csak 2 tud róla.) Sajnos a gluténintolerancia kezdeti szakaszának jelzéseit nem vesszük komolyan, pedig ekkor még könnyedén visszafordítható lenne a folyamat. Sok ember úgy gondolja, hogy az teljesen normális, hogy bizonyos ételektől puffad, vagy esetleg hasmenése van. Az étkezések utáni diszkomfort érzetre is egyszerűbb bekapni valami tünetet elfedő szintetikus bogyót vagy savlekötőt, mint elgondolkodni azon, hogy mi zajlik ilyenkor a szervezetünkben, és hogy az mit is akar jelezni nekünk ezekkel a tünetekkel!

A csendes cöliákia, azaz a rejtett gluténérzékenység azonban pontosan olyan veszélyes, mint a látványos tüneteket produkáló forma - ha nem veszélyesebb... Nincs „kicsit lisztérzékeny” és „nagyon lisztérzékeny” ember. Csak lisztérzékeny van!

A rejetett glutényérzékenység tipikus kezdeti tünetei:

• puffadás, szelesedés bűzös gázokkal
• reflux
• makacs ekcéma
• semmilyen kezelésre nem javuló szeborra
• bőrviszketés, bőrhámlás
• rozáceás tünetek
• hajhullás
• hajzsírosodás vagy extrém hajszárazság
• állandó csendes orrfolyás, vagy sziposági kényszer
• alvászavarok
• migrén, fejfájás, állandó tompa halántéki nyomás
• fáradékonyság, kedvetlenség
• esetenként pánikbetegség
• indokolatlan torokköszörülés...

Nem kell az összes tünetnek meglennie ahhoz, hogy gyanakodjunk a rejtett gluténintolerancia meglétére. Elég csak egy is a fentiek közül, ami makacsul fennáll, és semmilyen kezelésre nem múlik.

A hosszú ideig fel nem fedezett, vagy nem megfelelően kezelt gluténintolerancia - mint már egy fejezettel előbb kitárgyaltuk - különböző hiányállapotokat okoz, mint az állandó vérszegénység, csontritkulás, gyermekeknél növekedésben való elmaradás, de lehet, hogy valakinél csak állandó fáradtságérzet és általános gyengeség formájában jelentkezik. És minél tovább pusztít lappangva az autoimmun folyamat, annál valószínűbb, hogy a társult betegségek is megjelennek: az I-es típusú cukorbetegség, a pajzsmirigyproblémák, a nem szervi meddőség, a többszöri vetélés, az egyéb hormonális problémák, az emésztőrendszer egyéb megbetegedései, a rosszindulatú daganatok...

Mi állhat még a kialakulásának a hátterében?

Számomra elgondolkoztató volt az az adat, hogy miért pont a "búzaüzemű" táplálkozást folytató országokban a leggyakoribb a lisztérzékenység, és Dél-Amerikában például miért gyakoribb a kukorica által kiváltott ételintolerancia? Nem lehetséges, hogy az ipari forradalom melléküzemágaként megjelent, szinte minden ételt olcsó nullásliszt felhasználásával készítő élelmiszeripar termékeitől sokallt be az elmúlt évszázad folyamán a génállományunk?

A régi korok emberei is mindig ettek gabonát, de lényegesen változatosabb formában, és több félét, mint manapság. A búzán (északon pedig a rozson) kívül fogyasztottak még hajdinát, kölest, zabot, árpát, kamutot, és számtalan olajosmagból is készítettek lisztet, mint például az édesmandula, a dió, a napraforgó, a tökmag, a kendermag és a sárgabarackmag. A statisztikák szerint a gluténérzékenység gyakoribb megjelenése onnantól datálható, amikor elkezdték a búza nagyüzemi termelését, és élelmiszeripari felhasználását. A gluténintolerancia tombolása pedig a búzaliszt finomításával kezdődött. Mivel Amerikában a kukorica lett a domináns élelmiszeri alapalanyag, ott a kukoricára fejlődött ki intolerancia.

Érdekes módon azoknál, akik változatosan fogyasztanak gabonákat, gén ide vagy oda, mégsem alakul ki gluténérzékenység. És azoknál sem jellemző, akik nem fogyasztanak tejet, és étkezési cukrot, annak ellenére, hogy sok búzaliszt alapú élelmiszert fogyasztanak. Vajon miért? Csak nem az étkezésünkben keresendő mégis a probléma? Csak nem besokalltunk egy kicsit az egyoldalú tej-cukor-nullásliszt dominanciájú étkezési szokásoktól? Csak nem mondta azt a bélflóránk, hogy "ácsi, ebből elegem van!", és vajon nem játszik ez abban közre, hogy kvázi figyelmeztetés képpen ellenünk fordul az immunrendszerünk? Nem kéne megelőzésként változtatni az étkezési szokásainkon?

 

---

 

 

A gluténérzékenység gyógyítható!

(Hatvani Galina és Jakab István interjúja a VNTV-ben)